Biatorbágy város Pest megyében, a Budaörsi kistérségben. Bia (németül Wiehall) és Torbágy (németül Kleinturwall) egyesítésével keletkezett 1966-ban, bár a két település már 1950 és 1958 között is egyesítve volt a jelenlegi néven.
Testvérvárosai
Nevezetességei
- Viadukt: a település leghíresebb építménye a ma már használaton kívüli kettős vasúti völgyhíd.
- Nyakaskő és környéke
- Sándor-Metternich-kastély, ma iskola
- Szily-kastély: a 17. században épült és jelenleg üres
- Szent Vendel (Szily)-kápolna
- Torbágyi Szentháromság-szobor: az 1739-es pestis járvány emlékére lett emelve.
- Biai Szentháromság-szobor: eredetije 1760-ban Házl Ádám uradalmi ispán által állíttatva, 1873-ban Juhász Mihály és felesége oszlopra emeltette.
- Szent Anna római katolikus templom: 1863-ban készült el
Híres biatorbágyiak
- Bián született 1928. augusztus 16-án Juhász Ferenc költő és 1930. szeptember 11-én testvére:
- Juhász Gyula történész, akadémikus.
- Vladár Endre
Fekvése
Biatorbágy Pest megye nyugati részén, Fejér megyével határos területén helyezkedik el. Északról Páty, északkeletről Budakeszi, keletről Budaörs, délkeletről Törökbálint, délről Érd, Sóskút és Pusztazámor, délnyugat-nyugatról a Fejér megyei Etyek, nyugat-északnyugatról Herceghalom települései határolják.
A város belterülete a Zsámbéki-medencében terül el, ezt északnyugati-délkeleti irányban a Budai-hegység övezi, a keleti rész a Budaörsi-medencébe nyúlik át.
Mindkét anyatelepülés, Bia és Torbágy központja is utcás jellegű, csupán Bia legrégibb része halmazos. Az újabban kiépült részek kertvárosi jellegzetességeket is mutatnak.
Története
Biatorbágy az őskor óta lakott terület. Bronzkori földvármaradványokat találtak Bián, a Pap-réti dűlőben. Ugyancsak Bián honfoglaláskori településmaradványokra is bukkantak.
Bia legkorábbi írásos említésére 1192-ből van adatunk: a Torbágyerdő alatti Biuai szerepel egy birtokösszeírásban.
A török hódoltság idején Bia és Torbágy fokozatosan elnéptelenedett. A török kiűzése után Biára többségében magyar családok települtek vissza, de nem az eredeti faluba (református temető környéke), hanem mellette építették újjá a falut. (A mai Nagy utca, Rákóczi utca, Tópart utca és környéke.) A magyarokon kívül más nemzetiségűek a környékbeli falvakból költöztek ide. Míg Bia magyar faluként élt tovább, Torbágyot német nemzetiségűekkel telepítették be.
1712-től Bia a Farkas és Hochenberg család tulajdona volt fele-fele arányban. 1739-ben a nagy pestisjárványban a falu lakóinak fele meghalt. Bia földbirtokosai a helyükre német családokat telepítettek be. Közben 1768-ban tulajdonosváltás történt. Az új tulajdonos, báró Sándor Antal ellen fellázadtak a jobbágyok. Bia egy másik része a 18. század-19. században a Szily család tulajdona volt.
Az 1780-as években több malmot telepítettek a biai Szelíd-tó mellé, és ezekben az években történt a patakok szabályozása is. 1811-ben gróf Sándor Vince és Szily József lecsapoltatta a Szelíd-tavat. Ugyanezen év szeptember 16-án az osztrák dragonyosok felgyújtották a falut, aminek következtében leégett a református paplak és 32 ház is porig égett.
Az 1856-os összeíráskor Bián 1600 magyar lakost írtak össze, 1870-ben pedig 1039 katolikus, 930 református és 36 izraelita lakost tartottak számon.
1870-ben megépült az új biai református templom. Ebben az időszakban élte virágkorát a gróf Sándor Móric tulajdonában lévő földbirtok. Az emeletes kastélyban működött az uradalmi igazgatóság. Az uradalom a környék legkorszerűbb birtokai közé tartozott. A gróf Sándor család birtoka ezután leányági öröklés útján a herceg Metternich családhoz került. A Szily birtok ugyanakkor a Fáy család tulajdona lett, akik igen szép uradalmat hoztak létre több gazdasági épülettel.
A vasút megépítésével a két település folyamatosan húzódott a vasútvonal felé. 1884-ben megépítették az első vasúti vágányt és az első torbágyi viaduktot. 1898-ban megépült a második pálya és a következő viadukt. Bia a századfordulón már nagyközség és járási székhely volt.
1924. június 13-án Magyarország eddig ismert legnagyobb tornádója Bián és Torbágyon végzett hatalmas pusztítást, majd egy másik katasztrófa, a torbágyi merénylet Torbágyot tette országos hírűvé. 1931. szeptember 13-án Matuska Szilveszter felrobbantotta az egyik sínszálat a viadukton a Budapest-Bécs vonalon közlekedő gyorsvonat alatt, amely kisiklott, majd a gőzmozdony és első kocsijai a mélybe zuhantak. A robbantás 22 halálos áldozatot követelt. A merénylet ürügyén kezdődött meg az 1930-as évek politikai leszámolása az illegális kommunistákkal.
A két községet először 1950-ben egyesítették. Az 1956-os forradalomból a biatorbágyiak is kivették részüket. Több száz oldalnyi irat, számos érdekes dokumentum került elő 2006 szeptemberében a Pest Megyei Levéltárból, melyek újabb adalékokkal szolgálnak a forradalom itteni eseményeivel kapcsolatban.
1958-ban Bia és Torbágy különváltak, 1966-ban azonban ismét egyesültek. Biatorbágy 2007. július 1-jével kapott városi rangot.
Külső hivatkozások

Friss hozzászólások
15 hét 3 nap
15 hét 3 nap
15 hét 3 nap
15 hét 4 nap
15 hét 4 nap
15 hét 4 nap
15 hét 4 nap
15 hét 6 nap
15 hét 6 nap
15 hét 6 nap